Köszönöm, hogy már 4 000-nél több ismerősöm van Facebookon!
Még mindig nem álltam lábra, de akárhányszor padlót fogok, újra és újra felkelek, amíg tudok. Nem könnyű és ezt a kommunikációmból is ki lehet venni. Sokszor sírok férfi fejjel felnőttként, mert van rá okom.
Egy társadalomba születtem, aminek tagja vagyok. Sokszor dühös vagyok rá, mert ott tart, ahol. Azonban a fejlődés rajtunk MAGYAROKon is múlik, mert ki tehetné jobbá az életünket rajtunk kívül. Az életemben egyszer már kaptam arra lehetőséget, hogy családot váltsak (bár nem önszántamból), megismerjem a társadalmi felelősségvállalást. Most a lehetőségem abban lenne, hogy olyan családom legyen, amilyet magamnak is kívánnék, de legalább olyan, mint amilyet a nevelőszüleim biztosíthattak gyerekkoromban.
Nem mindig jó MAGYARnak lenni, vannak ennél jobb sorsok is. Amíg élünk és remélünk, addig lehet jobb. Egy társadalomnak is lehet olyan nehéz, mint annak bármelyik tagjának.
Lehet, hogy Magyarországon születtem (Gyöngyös), de attól még a FÖLDÖN élek nem egyedül.
Amikor a nevelőotthonból (Eger) Hatvanba kerültem 6,5 évesen, akkor még sok dolgot nem láthattam előre, azonban kaptam (akkor még nem teljes árvaként) lehetőséget, esélyt arra, hogy normális életem legyen.
Azonban a kezdeti sikerek!? valahogyan kudarccá formálódtak és a felnőtt koromra a hajléktalanságig vittek 8 szakmával, szakácsként bejárva a világot a züllésbe. Múltam - jelenem - jövőm egyenes mint a nyílt, de merre tovább. A nevelő szüleim legnagyobb ajándéka volt számomra, hogy hagytak a fejem után menni és szabadon élni a lehetőségeimmel (amik azért néha zsákutcába vittek). Most azonban meglehetősen nehézkes ebből kilábalni, leginkább önmagam megváltoztatásával, a gondolataim és az érzéseim kontrolljával lehetek képes nyerni az életemben.
Nem kell sajnálnom a múltamat (lásd Magyarországnak Trianon), mert az megtörtént és nagyon sok szép emlék van benne, amiből igazi kincseket lehet a felszínre hozni és erőt adhat MA és HOLNAP egyaránt.
ÉN is és TE is Magyarország sorsának része vagy, ami biztosan közös bennünk! A nevemet sokáig utáltam, mert sokan nem értették és nem tudták megjegyezni, addig, amíg az eredetiség betűjét ki nem vettem belőle és megkaptam a TESÓ szót. Egyből mindenki megjegyzi és megmosolyogja. Pedig egy teljes árvaként felnőtt embernek egyből sok tesója lehet, ami felfogás kérdése. Pláne, ha még a neve is megbélyegzi egy egész életre.
