Befogadnál egy (teljes) árvát a családodba (örökbefogadás, nevelőszülők)? - Bárkinek alakulhat rosszul a sorsa

Család az, ahol felnőhet egy (árva) gyerek, ahol otthon érezhetjük magunkat.
Elég egy baleset, egy katasztrófa, egy betegség és máris lehet valaki (teljes) árva. 

Sok fiatal családban nő fel, jó esetben szerető, gondoskodó (nevelő) szülőkkel. Azonban mi a helyzet azokkal, akik (teljes) árvaként nőnek fel (akár család nélkül). Te befogadnál egy árvát a családodba? 

Ha igen, akkor miért. Mert amúgy Te is megárvulhatsz, mert a sors útjai kiszámíthatatlanok. Ekkor hogyan viszonyulnál az élethez és az abban lévő lehetőségeidről.

Klubalapítóként én is megéltem azt, hogy elveszítettem minkét szülőmet még gyerekkoromban, aminek a mai napig komoly kihatásai vannak, annak ellenére, hogy nevelőszülőknél nőhettem fel. Örökbe fogadva nem lettem, mert akkor azzal nem jártam volna jól.

Azonban annak is örültem, hogy fiatalok foglalkoztak YouTube-on az örökbefogadás kérdésével, amit mindenképpen érdemes megosztani és látni hogyan gondolkoznak fiatalok erről a lehetőségről. 

Kisebbrendűségi érzés külföldön magyarként

a videó kapcsolódhat a bejegyzéshez

Aki még nem volt külföldön hosszabb ideig, az nem feltétlenül találkozhatott a nemzeti kisebbrendűségi érzéssel. Nekem volt alkalmam átélni azt, hogy nagyon egyedül éreztem magamat a "népek tengerében". Nagyon furcsa érzés és rémisztő. Már csak a gondolattól is kiver a hideg, mit történne, ha magyarként csak egyedül maradnék a világon - egy esetleges katasztrófa miatt -. Nekem teljes árvaként könnyebbség alkalmazkodni hasonló helyzethez, de kultúrális szinten több dolognak kellene megfelelnem (pl. kultúra - nyelv, társadalom stb.). A vicc az egészben, hogy a sors miatt sokat gondolkodtam gyerekként azon, hogy akárhova kerülhettem volna magyarként a világban, ahol lehet, hogy örökbefogadtak volna - függetlenül az akkori körülményektől. Én a magam részéről magyarként szeretnék világpolgár is lenni, hogy a korábban megélt kisebbrendűségi érzésemet oldani tudjam. Nem tudom azt elképzelni annak a lehetőségét, hogy a magyarok uralják az egész világot. A világpolgárság nem jelent feltétlenül hazaárulást. Az olyan lenne, mintha csak a magyar termékeket fogyasztanám és teljesen bezárkóznék otthon, miközben a szomszédaim, ismerőseim szabadon mozognak és fogyasztanak mindenfélét a (globalizálódott) világunkból. A globalizáció nemcsak a túlélésről szól, de igenis vannak olyan lehetőségek (pl. a világűrben), amit a különbőző nemzetek már rég elérhettek volna, ha összefogtak volna (léteznek nemzetközi űrprojektek). Engem a magyar társadalom fogadott örökbe, amikor megszülettem és nem taszított le a Mátráról vs. Taigetoszról (mert  régen az árvákat megölték). Ha valaki hozzámvágná, hogy hálás lehetek és nem kellene sajnálkozni, akkor megnyugtathatom, hogy ő vs. szeretteivel is megtörténhet. Az isteni gondviselés segítheti a sikeres életünket. 

Miért nem lettem örökbefogadva

Fotó: apa felvéte egy születésnapról (gyerekkori fotóm)

Nagyon sokan kérdezték már meg tőlem, hogy a nevelőszeleim miért nem fogadtak örökbe. NOs, az igazság, hogy azért nem volt örökbefogadás, mert nem érte volna meg. Ez nem rosszindulatú kijelentés, hiszen valóban így volt és útolag magam is belátom, hogy ez volt a legjobb lehetőség. Nehéz lenne most itt kifejteni, de könnyen belátható lenne. Ennek ellenére a jövőben el tudnám képzelni, hogy örökbefogadjak valakit. Na de ebbe most nem akarok belemenni. Azért ott sem szabad elmennem, hogy egy lány féltestvérem (anyai ágról) viszont teljesen örökbe lett fogadva. Egyébként a mai napig nem találkoztam vele, de családja van és valahol Eger környékén laknak. Az egyszeri - pszichológus általi - megkeresésre elutasította a velem való találkozást (pedig nem is ismert). Ez is meghatározza a jellememet, hogy ebbe időlegesen beletörődtem. 

Csecsemőotthonban és árvaházban is nevelkedtem

Fotó: T.K. - útban a csecsemőotthon felé

A pontos információnak még utánna kell járnom, de az biztos, hogy gyerekkoromban csecsemőotthonban és intézetben (árvaházban) is nevelkedtem Egerben majdnem 7 éves koromig. Az általános iskola első évfolyamát is egy ahhoz kapcsolódó iskolában végeztem, majd Hatvanba kerültem a nevelőszüleimhez. Többen akartak örökbefogadni, illetve családbafogadni, azonban - tudomásom szerint ez a viselkedésem miatt nem volt olyan könnyű -, majd végül egy helyen megmaradtam, akiknek a mai napig nagyon sokat köszönhetek, a Binder családnak, amiért gyermekükként felneveltek. Ma már azok az intézetek nem működnek ott. Az intézetben most lakások vannak.