a videó kapcsolódhat a bejegyzéshez
Aki még nem volt külföldön hosszabb ideig, az nem feltétlenül találkozhatott a nemzeti kisebbrendűségi érzéssel. Nekem volt alkalmam átélni azt, hogy nagyon egyedül éreztem magamat a "népek tengerében". Nagyon furcsa érzés és rémisztő. Már csak a gondolattól is kiver a hideg, mit történne, ha magyarként csak egyedül maradnék a világon - egy esetleges katasztrófa miatt -. Nekem teljes árvaként könnyebbség alkalmazkodni hasonló helyzethez, de kultúrális szinten több dolognak kellene megfelelnem (pl. kultúra - nyelv, társadalom stb.). A vicc az egészben, hogy a sors miatt sokat gondolkodtam gyerekként azon, hogy akárhova kerülhettem volna magyarként a világban, ahol lehet, hogy örökbefogadtak volna - függetlenül az akkori körülményektől. Én a magam részéről magyarként szeretnék világpolgár is lenni, hogy a korábban megélt kisebbrendűségi érzésemet oldani tudjam. Nem tudom azt elképzelni annak a lehetőségét, hogy a magyarok uralják az egész világot. A világpolgárság nem jelent feltétlenül hazaárulást. Az olyan lenne, mintha csak a magyar termékeket fogyasztanám és teljesen bezárkóznék otthon, miközben a szomszédaim, ismerőseim szabadon mozognak és fogyasztanak mindenfélét a (globalizálódott) világunkból. A globalizáció nemcsak a túlélésről szól, de igenis vannak olyan lehetőségek (pl. a világűrben), amit a különbőző nemzetek már rég elérhettek volna, ha összefogtak volna (léteznek nemzetközi űrprojektek). Engem a magyar társadalom fogadott örökbe, amikor megszülettem és nem taszított le a Mátráról vs. Taigetoszról (mert régen az árvákat megölték). Ha valaki hozzámvágná, hogy hálás lehetek és nem kellene sajnálkozni, akkor megnyugtathatom, hogy ő vs. szeretteivel is megtörténhet. Az isteni gondviselés segítheti a sikeres életünket.
