Fotó: T.K. - a "lopottidő" magyar változata |
A klubalapító tegnap este olyan szituációba keveredett, amit nem hagyhatott annyiban, így inkább úgy döntött, hogy nem hagyja magát és inkább az utcára megy, illetve a szociális ellátórenszer más lehetőségeit igyekszik kihasználni, hogy kevésbé érezze kiszolgáltatottnak, méltóságát sértve és terhesnek a jelenlétét sehol.
Fotó: T.K. - sírós szelfi, mivel volt rá ok |
Kálmán ma sírva ment végig az Adrássy úton és megfogadta, hogy nem akar többet Magyarországon sírni. Annó az óceánjárónél is a végleges döntést akkor hozta meg, amikor hasonlóképpen fogadalmat tett. Akkor ezzel az életét mentette meg.
Fotó: T.K. - egy korareggeli búcsúlevél a Fedéladóknak |
Félreértés ne essék, ténylegesen köszöni a barátjának és családjának a segítséget, de a tegnapi nap után elveszítette az ottani reményt, ezért módosítania kell a felállított kilábbalási tervét. Van ez így, bár a novemberi nyelvvizsga így sokkal nehezebb lesz, illetve új körülményeket kell majd megszoknia.
Fotó: bácsi felvétele - a mindennapi (lábtörött) hősök közöttünk járnak (Hősök terén) |
A klubalapító egy időre hanyagolhatja majd (Karácsonyig) az ifjúsági szervezetet és inkább a saját blogjában írja meg az élettapasztalatát a hajléktalansággal kapcsolatosan, ami a fenti menüből elérhető. Ezzel azon fiatalokat szeretné megkímélni, akiknek esetlegesen zavaró, problémát jelenthet a honlapon szereplő negatív események sorozata.
Fotó: T.K. - szomorú szelfi a Módszertani Intézetnél a XIII. kerületben (hajléktalan igazolványért) |
Kálmán sajnos lekéste a szállással kapcsolatos lehetőséget, ami holnap meg nem lesz elérhető, így csak csütörtökön kérvényezheti majd felvételét (ideiglenesen 2 hónapra) valamilyen átmeneti szállóra, vagy hajléktalanszállóra. Az ügyintézés folyamatban van. A klubalapító ma levéllel búcsúzott a korábbi Fedéladójától - megköszönve a nyújtott segítséget. Azonban úgy alakult, hogy a jövőben más lehetőségeket kell majd kihasználnia.
Fotó: T.K. - hajléktalan igazolvány |
Ezenfelül a (lemondó) kuratórium elnök hajléktalan igazolványért folyamodott és meg is kapta, valamint most intézi a tűdőszűrést és az éjszakai menedékhelyét, amitől nagyon tart, mert sok jóval nem kecsegtet. Kálmán ételjegyet kapott, így melegétele biztosítva lesz.
Fotó: T.K. - 'Itt van az ősz, itt van újra..." - de jön majd a tavasz |
Akik tényleg segíteni akarnak, azoknak azt önzetlenül kell megtenniük és mérlegelve minden körülményt. A klubalapító létkérdésével kűzd, nem válogathat, csak azt veheti figyelembe, ami valódi segítséget jelent számára. Nem minden segítség segítség!