 |
| Fotó: egy lány fotója - rólam egy parkban Budapesten XIII. kerületben |
Sokan nem szerettek és azt sem amit csináltam - no komment.
Az én kudarcom, a családom, a barátaim és az ismerőseim (kivétel erősíti a szabályt) kudarca is egyben, mert hagytak elveszni, elzülleni (hívő emberből hitetlenné tenni).
37 évesen klubalapítóként (Tresó Kálmán) meghaltam ezzel együtt az álmom is, ami eddig életben tartott, erőt és hitet adott. Most már inkább csak zombiként létezem, amíg bírom. Ok: család, hobbi és karrier. Szívből utálom az életemet és az embereket, akik körülvesznek. Az élet lehetőségének értelme számomra semmi. Hogy a jövőben mi lesz velem és mire viszem, azt csak az Isten tudhatja.
 |
| Fotó: egy lány fotója - én és a dunai naplemente |
Nem értem, hogy miért nevelt fel a nevelőcsaládom, ha idáig jutottam!? Miben bíztak, hogy teljes árvaként mitől lenne normális életem!?
Az hogy az életemben idáig eljuthattam annak biztosan megvolt az értelme, de az most nem nagyon látom és nem is értem, hogy miért juthattam el egyáltalán idáig. Azt sem értem, hogy a család, a barátok és az ismerősök által is miért tartok itt. Persze nem ők a hibásak, hanem én, mert voltam elég bátor elhinni, hogy az életemet élhetem úgy, ahogyan szeretném.
 |
| Fotó: T.K. - a Margitszigeten kikapcsolódok |
Holnap telik le a szakács munkaszerződésem a Honvéd Kórházban. Hogy aztán mi lesz még nem tudom. Legszívesebben beköltöznék a pszichiátriára, vagy élve eltemetném magamat, mivel teljesen fölöslegesen - értelmetlenül - tengek majd az életem hátralévő részében.
Ezzel szemben meg nem. Nem akarok meghalni, de nem látom az értelmét annak, hogy nap mint nap felkelek és gürizek, azért, hogy kifizessem a diákhitelemet is például, miközben még a diplomám sem lett meg. Nyilvánvalóan elköltöttem a pénzt (a Klubra), ami szintén bedőlt, nem termelt pénzt. Ezért hát nincs min keseregni, de nagyon a jövőben sem érdemes gondolkozni.
