Fotó: diák fotója IKSZ kapcsolatépítés Budapesten |
A tavalyi évről az alábbiaknak megfelelően számolunk be. A Beszámolót folyamatosan frissítjük az elfogadó kuratóriumi ülésig. (A tagok hozzászólásait is várjuk!)
Fotó: szervező fotója egy iskolai kampányról |
2017 év a vállalkozás és az ifjúsági kezdeményezések éve volt. Ennek megfelelően szerveztük az eseményeinket, a programjainkat. Legfontosabb célunk lett volna a munkahelymegtartása, ami végül nem teljesült, azonban sok olyan tapasztalatot szereztünk, ami végül sikert ad. Az évben több ifjúsági kezdeményezésünk volt, az egyik legfontosabb a társadalmi beilleszkedést, illetve a társadalmi felelősségvállalást igyekezett előmozdítani társadalmi összefogás keretében. Így kiemelten a hajléktalanság, öngyilkosság témákra fókuszálva, amikkel kapcsolatosan kampányt indítottunk. A beszámolónkat segíti az ifjúsági szervezet honlapja, ahol az év során folyamatosan számoltunk be a (közhasznú) tevékenységeinkről.
Az ifjúsági szervezetnek köszönhetően megjelent a klubalapítói scifiéletregény, ami teljesen csak 10 éven belül lesz majd elérhető. A rendes tagok alapítványi támogatásának (rendes tagsági díj) köszönhetően bővült a forrásteremtési lehetőségünk. A LÖK ösztöndíj lehetőséget ad arra, hogy a céljainknak megfelelően támogathassuk a (rendes) klubtagokat. Az év során több új lehetőséggel ismerkedtünk meg, klubtalálkozókat szerveztünk, iskolai közösségi szolgálattal foglalkoztunk (több szerződésünk is lett, illetve iskolai rendezvényen vehettünk részt), youtube videócsatorna elindításába kezdtünk, országos klubismertető kampányt folytattunk (óriásposzter Budapesten a metrónál, szórólapok stb.). Különféle jótékonysági programokban vettünk részt. Az ifjúsági szervezet támogatta a klubalapító magyar szakácsrekordjának elérését. folytathatjuk ....
Fotó: diákok fotója a klubmenedzserről az egyik óriásplakátnál |

A pénzügyi beszámoló ITT lesz majd letölthető.
Néhány korábbi blogbejegyzés 2017-ben
feltöltés alatt ...
feltöltés alatt ...