Nem vagyok templombajáró (vagyis néha betérek) nagyon vallásos ember, mondhatnám, hogy hiszek a magam módján, de nem vagyok vallálos. Azonban az ateizmus igencsak távol van a mindennapi felfogásomtól, holott az is egy lehetőség, ami egy bizonyos életszakaszban jelen volt nálam. A nevelőszüleimnek köszönhetően még gyerekként megkeresztelkedtem a helyi templomunkban. Azonban számomra mindig is fontos volt, hogy a vitapartnereimmel tisztázzam Isten (Allah - iszlám) fogalmát, hogy azonos dolgot értsünk alatta - mivel sokszor a vita alapja ez. A teljes árvaság miatt sokszor eszembe jutott, hogy milyen isteni gondviselésben lehetett részem, illetve annak milyen szerepe lehetett az életem alakulásában. Érdekes módon nem csak a személyek esetében lehetnek sorsfordulások, de találkoztam egy olyan jogtudóssal, aki elsősorban a civilizációk fel-, és letűnésével foglalkozott. A hitem leginkábban abban áll, hogy meggyőződésem van abban amit nap mint nap csinálok a boldogulásom érdekében. Szerintem élni nem kötelező (nem szuicid felfogásból gyökerezik), de miért ne éljek (a lehető legmagasabb életminőségben) a lehetőségeimmel a szabad akaratomból. Ez adja számomra a legnagyobb motívációt az életemben (..."szabadon éljek, haljak, mert szolga). Érdemes jobban megérteni a magyar Himnuszt, a Nemzeti Dalt, a Szózatot stb. is, mert az is foglalkozik a sorsommal, sorsunkkal - aminek az üzenete ma is nagyon aktuális. A személyes sorsom nem térhet el teljes mértékben a Hazám sorsától, mert akkor leszek csak igazán teljes árva (most is az vagyok, de még lehetne rosszabb is).
