Világpolgár magyar szeretnék lenni, de hogyan

Soha nem fogom elfelejteni, hogy teljes árvaként nőttem fel Magyarországon. Viszont azt sem fogom elfelejteni, hogy vannak lehetőségeim a világban. Talán egy lehet az is, hogy magyarként világpolgárságom legyen. Úgy élhetnék bárhol a világon, hogy anyanyelvi szinten megértenének, barátaim lennének, bárhova vízum nélkül mehetnék és sorolhatnám. Annélkül, hogy hazaáruló lennék, inkább abban gondolkodom, hogy egy életem és egy világunk van. Szeretnék úgy élni, hogy a lehető legmagasabb életminőségben (határokat betartva). Örülnék annak, ha a terrorizmustól nem kellene félni, mert egyesek öngyilkosságot követnek el bármilyen okból.

Valahol magányosan a nagyvilágban

Fotó: T.K. - egy ember az aluljáróban Budapesten

Az életem során megismerkedhettem a kisebbrendűség érzésével, amikor hosszabb időt eltöltve külföldiekkel voltam körülvéve (indiai, fülöp, indonéz, szerb, ukrán, angol, olasz stb) egyedüli magyarként, aki a saját nyelvét nem tudta használni - csak néha monológizálásra (Lenni, vagy nem lenni?). Megértettem, hogy létezik olyan szituáció az életben, amikor más lehetőséget választva tudok csak továbblépni. A gondolkodásomon, a hozzáállásomon kellett változtatnom. Megértetni magammal például, hogy magyarok nagyon kevesen vannak a világban. A nagyobb népcsoportok számára talán ismeretlenek, csodabogarak, akiket sokszor összemosnak más népekkel, nemismerve azok élethelyét és kultúráját - csak hallomásból. Igen sokat gondolkodtam már azon, hogy ha valamilyen oknál fogva túlélném egyedüliként a magyarságot, akkor hol, hogyan és kikkel élnék szívesen egyedül, ha nem az öngyilkosságot választanám. Jelenlegi elgondolásomban világpolgárként élnék olyan állampolgárságot követelve magamnak, amit bárhol a világon (meg)élhetek, elismernek és elfogadnak.