2020. április 2., csütörtök

Munkalehetőségek, munkahelyek, cégek kutatásával és fejlesztésével segítjük a rendes tagjainkat mától


Vannak akik értünk dolgoznak és a legtöbbet akarják kihozni belőlünk, amiért fizetnünk kell. 
Mától rendszeresen foglalkozunk azzal, hogy az ifjúsági szervezet rendes tagjait a munkalehetőségek megismerésében és azok kihasználásában segítsük, támogassuk. Célunk elérni, hogy minden rendes tagnak legyen munkája, jövedelme, amiből öngondoskodni tud magáról és értelmes életet tudjon élni. Egyedül sokszor nagyon nehéz felállni, mert elvagyunk keseredve, vagy nem tudjuk, hogy hova forduljunk és kinek a segítségét kérjük. Pedig a másik oldalon meg vannak, akik ebből élnek, hogy ezzel foglalkoznak (szolgáltatásnyújtással, vállalkozással). Meg kell ismerni őket és kihasználni a lehetőségeket!

16.2020 klubalapító határozat április 1-től munkahelyteremtéshez (hobbiból munkahely projekt).
A Klubalapító Fiatalon Milliomos projektje – egy 2020. évi ifjúsági kezdeményezése – keretében dolgozik azon (társaival), hogy az ifjúsági szervezetben hobbikból munkahelyeket hozzon létre. A programtervet és költségvetést (a Kreatív stúdió és a Nemzetközi iroda, illetve a klubalapító feladat-, és hatásköre) ennek megfelelően kell tervezni. A projektekről folyamatosan kell beszámolni a Klub Médiájában. Ennek megvalósításához javasolt (közérdekű) önkéntesek, iskolai közösségi szolgálatos és diákmunkát vállalók bevonása. Valamennyi munkahelyteremtésnél meg kell határozni a munkaköri leírást (a feladat-, és hatáskör meghatározása).

17.2020 klubalapító határozat április 1-től a klubalapító és rendes tagok munkahelyvédelme érdekében.
Az ifjúsági szervezet 2020. évi programját és költségvetését úgy kell megtervezni, illetve megvalósítani, hogy az hozzájáruljon a klubalapító és a Klub rendes tagjainak a munkahelymegőrzéséhez, -teremtéséhez (az öngondoskodáshoz). A sikerekről folyamatosan be kell számolni a Médiának.

21.2020 klubalapító határozat április 1-től érvényes a vendéglátósok támogatásához.
Az ifjúsági szervezet 2020. évi Programterve és költségvetése kidolgozásakor különös figyelmet kell fordítani (a tematikus évet figyelembe véve) a vendéglátós (szakács, cukrász, felszolgáló) rendes tagok LÖK támogatására (az ösztöndíjrendszer részeként). 

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com