2019. május 8., szerda

(A hobbim és a családom) temetésére és gyászolására érkeztem ma Budapestre

Fotó: T.K.- egy ember tragédiája
Én már feladtam és nem küzdök az álmomért. Sajnos felébredtem ebben a Valóvilágban. 
A holnapi alapítványi kuratóriumi ülésen (meghívó itt) részt veszek Budapesten búcsúzásként. 
Az ifjúsági szervezettől és a családomat igyekszem elengedni, mert a kettőnek is van köze egymáshoz. Az életem értelmét adom fel és ezzel sok fiatal lehetőségéről is döntök, illetve döntünk. A kis hercegben sok tanulságos rész van, ami rám is vonatkozik. 
Sokan ajánlották már nekem, de még nem láttam A harcosok klubját. 
Amikor valaki ítélkezik felettem, akkor azt úgy tegye, hogy minden körülményt vegyen figyelemben, különben könnyen tévhite, nem megfelelő döntést hoz. A hobbim feladása után majd lesz valahogy, amiről egyenlőre nem szeretnék semmit mondani. 
Fotó: T.K.- 2019-ben szakácsként a Balatonon
Nem vagyok jó szakács, mert nem az a küldetésem, de ettől még pénzem van belőle. 
Jelenleg a Balatonon szakácsként igyekszem munkaterápiával enyhíteni a gyászomat, ami leginkább azért a (közhasznú) tevékenységért van, amit gyerekkorom óta 11X-i öngyilkossági kísérlet után kezdtem el, hogy értelmes életem legyen. 
Fotó: T.K.- ezt sokan nem látják, vagy csak elmennek mellette
A család nem minden és sok esetben nem tud segíteni, nem az ő hibája. 
Ezt sokan a mai napig nem látják és nem is érték meg. Pedig ez volt a fő motivációm az ifjúsági szervezetnél, ami kudarcot vallott. Soha nem voltak olyan emberek körülöttem, akik valóban előremozdították volna a Klubot - kivételek azért voltak -.

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com