2018. szeptember 12., szerda

Továbbra is csődben az Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) és (klubalapítóként) Én is.

Fotó: T.K. - a Bazilikánál Budapesten
Már a blogvezetéséhez sincs nagyon kedvem és energiám sem.
Amint azt lehet látni, egyre kevesebb lehetőségem és kedvem van foglalkozni az ifjúsági szervezettel, amivel az életem értelme is lassan eltűnik. Ez nem túl jó hír, annál is inkább, mert a jelenlegi élethelyzetemből egyáltalán nem látom a kiutat még segítséggel sem. Továbbra is csődhelyzetben vagyok és a tartozásaim is jelentősek. Az alapítványunk tartozását egyenlőre nem tudom rendezni, ami miatt az csődhelyzetben van és a NAV, könyvelő tartozásokat sem tudjuk rendezni. A szerencse nem állt mellém. A balatoni kudarc is csak tovább mélyítette a válságomat. A gondolatim elterelésével és minden leszarásával igyekszem valahogyan túlélni a napjaimat. Szakácsként továbbra is kórházban dolgozom, azonban azzal nagyon lassan tudok csak előre haladni, amitől még inkább csak el vagyok keseredve. Az elmúlt két évem mérlegét (pozitívumok-negatívumok=eredmény) akárhogyan kozmetikázom, akkor is legfeljebb nullásra jön ki. Nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de túl sok jóra nem számítok. 

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com