2018. augusztus 22., szerda

Az idén is kiválasztották az egyik fotómat a myBudapest Photo Projektnél

Mit csináltál, ha Te, vagy a családod az utcára kerülne Magyarországon, mert ...!?
Fotó: T.K. - egy hajléktalan alszik a hűvösben
Napjainkban nagyon könnyen kerülhet ki valaki az utcára hajléktalanként, nem feltétlenül a saját hibájából. Ezért az ifjúsági szervezet is fontosnak tartja, hogy az ifjúság védelme érdekében kampányokat folytasson, amivel fel tudja hívni a társadalom figyelmét az ifjúság helyzetére és a nehézségeire - társadalmi felelősségvállalásként, illetve közhasznú tevékenységként. Amennyiben ebben valaki önkéntesen, vagy iskolai közösségi szolgálatosként is szívesen részt venne, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. 
A szervezők örömmel értesítettek, hogy az idén bekerült egy fotóm a MyBudapest idei kiállításra. Mint akik azt tudják, a tavalyi évben az esemény után balesetem volt. Ennek ellenére az idei évben már máshogy látom a dolgokat és a lehetőségeket. 
Fotó: T.K. - a Naptár a fotómmal
A tavalyi fotóm került a naptár borítólapjára. A projektben azért is vettem részt, hogy ezzel is a társadalmi előítéleteket változtassuk meg, illetve az kapcsolódik több projektünkhöz is. A pályázattal több, mint 100 000 forinthoz jutottam, illetve az ifjúsági szervezet. További részletekről hamarosan beszámolunk. 

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com