Fotó: T.K. - V4 E-sport Fesztiválon |
Bocsánatot és elnézést kérünk az e-sportolóinktól!
Több e-sportoló is leszarta, hogy a klubalapító hajléktalan, annak ellenére vállalta egy e-sport csoport létrehozását (időt, energiát, pénzt nem sajnálva vele a lehetőségekhez mérten).
Tegnap törlésre került az e-sport csoportunk, mert több volt e-sport csoporttag is igen kemény kritikát fogalmazott meg a menedzserrel, klubalapítóval kapcsolatosan. Mondván, hogy nem csinált semmit!? Kálmán ezzel nem ért egyet és most minden gondja nagyobb annál, hogy összeütközésbe kerüljön és részben valótlan támadásokat kelljen kivédenie. Nem szeretne rosszban lenni a volt (főleg 18 év alatti e-sportolókkal, akikkel több találkozót is szervezett korábban). Sajnálja, hogy egy ez most rosszul jött ki és elnézést kér azoktól, akik hittek benne és a lehetőségben. Azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy a létfenntartási gondok fontosabbak, mint a játék, illetve hogy sokak csak pénzért hajlandóak bármit is tenni, anélkül még játszani sem akarnak. Kálmán az ifjúsági szervezettel a saját létfenntartását is képes volt kockáztatni, amit a jövőben már nem tehet meg. Ez nyomos érv és indok, mert már az egészsége és biztonsága rovására ment volt. Ettől függetlenül hitt az e-sport lehetőségében, azonban mint a sportban is ha elbukik valaki, vagy leszerepel, az még ok arra, hogy eltemessék, vagy megalázzák. A jó sportoló is sokszor elbukik, mire valódi dicsőséget ér el.

Fotó: önkéntes fotója a klubmenedzserről VR lehetőség próbája közben |
Mit csinált a klubmenedzser az e-sportolók érdekében?
1. Meglátta a V4 E-sport Fesztiválon az e-sportban rejlő lehetőset, ami arra ösztönözte, hogy létrehozza a saját csoportját.
2. Csapattoborzásba kezdett csapatvezető segítségével.
3. Online felületet biztosított az ifjúsági szervezet segítségével, hogy ismertté váljon a csapat.
4. Kiadványszerkesztésbe fogtak, hogy szponzorokat tudjanak találni. Egyik diáknak a vizsgamunkája lett az ifjúsági szervezetről szóló kiadvány, amiben az e-sport is szerepel.
5. E-sport találkozókat (személyes és online) szervezett heti rendszerességgel.
6. Motiválta, ösztönözte (mobilon beszélt minden csapattaggal - saját költségre) a csapattagokat Magyarország egész területéről.
7. Az ifjúsági szervezet szervezeti és működési feltételeit (pl. LÖK ösztöndíj, GDPR - adatvédelem stb.) igyekezett legjobb tudása szerint az e-sportolók javára fordítani.
8. Szponzori megállapodást kötött a csapatkapitányokkal (amennyiben azok vállalták a klub rendes tagságát)
9. Részt vett rendezvényeken a tagtoborzásban, kapcsolatok építésében
stb.