Fotó: T.K. - Nemzeti Színháznál |
Betegszabadságra (rossz hangulat, depresszió stb.) megy a klubmenedzser a hónap végéig, aki a héten tervezi feladni a jelenlegi szakács állását a Honvéd Kórházban (mert abból nem tud megélni). Fontos ügyekben Behán Tamás, kuratóriumi elnökhöz forduljatok.
Ma a kertész kuratóriumi elnök segítette munkával a klubalapítót, hogy tudja rendezni a tartozásait, mert a fizetéséből itthon nem tud kijönni.
Persze, hogy vannak az embernek rossz napjai, de ha többször előfordul, akkor annak komolyabb oka is lehet. Megértem klubalapítóként, ha a fiataloknak elegük lesz mindenből, így az életből is. Ezért pedig ki, kik, vagy mi tehet. Sok oka lehet. Most nekem is elegem van mindenből és inkább szakembereket keresek meg, mielőtt komolyabb bajom származnak ebből az óriási elégedetlenségből és egy újabb krízisből.