Fotó: lány felvétele Kálmánról Fedél Nélkül újság terjesztése és nyelvtanulás közben |
A klubalapító egyetlen megélhetési lehetősége most a Fedél Nélkül újság terjesztése az V. kerület Erzsébet téren Budapesten. Azonban a munkalehetőség nem annyira az utcán sikeres számára, mint inkább az ismerősök, barátok támogatása. A tegnapi nap Kálmán angolnyelv tanulás közben próbált 600 forintot összeszedni, azonban az nem volt sikeres számára, mivel senki nem ment oda hozzá - persze a rossz idő is közbejátszhatott, ami miatt kénytelen volt feladni és még az eső elől elmenekülni. Azonban az időt hasznosan töltötte el a közelgő angol nyelvvizsgárjára való felkészüléssel.
A klubalapító támogatókat keres, akik megvásárolják neki a Fedél Nélkül újságot, amit terjeszteni tud, aminek ára 30 forint/db!