 |
| Fotó: Behán Tamás - Kálmán a ferihegyi repülőtéren repülés előtt |
Már annyiszor hozzámvágták az életemben, hogy mit sírok annyit, másnak még ennyi sem jutott, mint amennyi nekem, illetve örüljek annak, amim van. Nos, ha csak így állnék hozzá ehhez, akkor valószínűleg még kevesebbre vittem volna az életemben. Nem a teljes árvaságommal van problémám, hanem az azt követő lehetőségekkel. Nekem már nem a szüleim elvesztésével kell foglalkoznom, az is elég sokáig tartott mire azt elengedtem (a főbb problémákat ott is inkább a bizonytalanság, bizalomhiány, szeretethiány, kilátástalanság, félelmek okozták), hanem azzal, hogy magamrataláljak és a társadalom teljes, hasznos tagja legyek. A deviáns viselkedéseimnek okai vannak, ha valaki időutazik velem az életemben, akkor feltehetően tisztán láthatja azokat az életszakaszokat, élettörténéseket, amik kiváltották, amiknek szerepük volt bennük. Az már más kérdés, hogy a múltnak lehetnek kihatásai a jelenre vs. a jövőre. Szintén sokszor nem voltam megelégedve azokkal, akik segíteni próbáltak, mivel igyekeztek meggyőzni teljesen más utakról, amiket nem szerettem volna, illetve lebeszélni az álmaim megvalósításáról.
