2016. március 27., vasárnap

Nem tudtam visszamenni tegnap a múltba, de hazautaztam

Fotó: fiatal felvétele rólam, ahol megkeresztelkedtem gyerekként
Na most kapaszkodjon meg az, aki nem tudja elképzelni az időutazást. Tegnap vidékre látogattam és igyekeztem bejárni azt az útat, amit korábban gyerekkoromban számtalanszor bejártam. Azonban már nagyon sokminden változott, amikre teljesen másképpen emlékeztem, mivel az valóban megváltozott. A fejemben teljesen más emlékeim voltak, de amikor ellenőrízni akartam, akkor rájöttem, hogy csak akkor lenne esélyem ugyanúgy látnom magamat, ha valaki folyamtosan kísért volna kamerával, amit lehet, hogy majd valaki meg fog csinálni - azt is eltudom képzelni az ifjúsági szervezetben egy önkéntesünk, iskolai közösségi szolgálatos. Most mondhatná valaki, hogy hát ez pofon egyszerű és ez így tök természetes. Ezek nem fognak soha időutazni, csak, ha valaki megteremti nekik azt a lehetőséget. Ahogy otthon sétáltam, egyre több emlék az eszembejutott. 

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com