 |
| Fotó: T.K. - Bahamákon |
Kimerülten, fáradtan, csalódottan jöttem haza. Több mint két hetem volt azon gondolkodni, hogy fogom megosztani azt, hogy felmondtam a külföldi munkahelyemen, kéthéttel annak a rendes befejezése előtt. A vicc az egészben, hogy az eredeteihez képest 3 napot hosszabbítottam, ezért érkeztem volna ma (tehát március 9-én repültem volna haza). A sors tudja, hogy mit csinálok. Amikor elmentem, akkor álmodni sem mertem, hogy egy hónap után gyorsan előléptetnek. Pedig ez megtörtént, amit több okból (nemzetiségi - kisebbségrendűségi érzés, képességek hiánya, egyéb hibák stb.) nem tudtam jól kihasználni. A helyzet odáig fajult, hogy a feletteseim szerint - különbözőek vagyunk - a stresszt nem megfelelően tudtam kezelni, így (őszintén szembenézve magammal - gyorsan reagálva a felettesemel való vita során) azonnal felmondtam. A korábbi felmondásnak az üzenete az volt, hogy nem szándékozok visszamenni többet. A hazautazásom sajátköltségen történt Miamiból. Az indoklásom az volt, hogy nem tudtam megfelelően ellátni a munkámat - nem tudtam boldogan dolgozni (ami nekem egy luxushajón sokat számít utasok között). A főnököm értékeléséből kitűnik, hogy a magasabb pozícióban is jó munkát végeztem, amihez kiegészítésként járult, hogy az alacsonyabb pozícióban kíváló eredményem lett volna (ami az előléptetés előszele). A sors fintora, hogy a kapú még így sem zárult le teljesen, de ha folytatnám, akkor az mindenképpen pozícióban való visszalépés lenne. Mondani szokták, hogy a szerencse forgandó. Egyenlőre nem döntöttem el, hogy a jövőben akarok-e luxushajón dolgozni.
