 |
| Fotó: önkéntes felvétele a duhaj klubalapítóról |
Amikor a londoni kórházban korán felébredtem, akkor az jutott eszembe (törött lábbal), hogy már megint mit műveltem magammal - de legalább élek. Mindennek megvan az oka, a történteknek is, amivel nagyon hasznos foglalkozni, mert többeket is érinthet, akik kevésbé olyan szerencsések, hogy így megosszák másokkal és ezzel egyfajta változást kezdeményezzenek ennek a lehetőségnek a lecsökkentésére, illetve megszűntetésére. Egy nagyon fontos dolog nem változott az öngyilkossági kísérlet óta bennem, hogy az ifjúsági klubbal kapcsolatos elképzelések, jövőkép továbbra is kitartott (némi változtatással). Most abban gondolkodom, hogy amiket a múltban nem megfelelően kezeltem, menedzseltem, azokat hogyan tudnám ügyesebben csinálni a jövőben. Tény, hogy kicsit kicsináltam magamat - akár mások közrejátszásával -, de folyton azok a lehetőségek lebegnek előttem, amiért nem kell újabb öngyilkosságban gondolkoznom. Nekem már az is nagy segítség lenne, ha egyre többen csatlakoznának az ifjúsági szervezethez és segítenék a fiatalságot abban, hogy velük hasonló dolgok ne forduljanak elő, illetve inkább az élet többi lehetőségeit ismerjék meg és használják ki a saját jövőjük érdekében. Én is ezt akarom tenni, de egyedül nem megy. Éljünk a világraszóló lehetőségeinkkel!
