Fotó: szülő fotója a keresztelkedésemkor és elsőáldozásomkor gyerekkoromban |
Az életemben már én is többször feltámadtam olyan élethelyzetekből, amiket akkor feladtam. A mai nap azért fogok imádkozni, hogy az életem hátralévő részében a lehető legtöbbet hozzam ki. A jelenlegi nyugdíjkorhatár 2020-ban 64,5 év, illetve a férfiak halálozási adatait figyelembe véve nagy eséllyel Magyarországon 70 évet megélhetem. Ezzel kell számolnom (kb. 30 év, majdnem annyi, amennyit idáig megéltem - de akkor már idős leszek), de persze előtte bármikor eltávozhatok az élők sorából.
Mivel azonban én már többször meghalhattam volna (segítség nélkül), ezért mindennap plusz számomra, így már nem a halálon gondolkozom, hanem hogy mit tudok még elérni a földi életemben. Ha ma meghalnék, akkor is úgy nézek vissza (időutazás a múltba) az életemre, hogy a sorsomhoz képest megnyugodtam és elfogadom azt. Lehetett volna jobb életem (39 év, amit mások meg sem tudtak élni) is idáig, de ez így alakult. Azonban a ma (április 12) és a jövő (holnaptól) még előttem van.