Fotó: T.K.- tavaly még volt Balaton (remélem, hogy az idén is lesz) |
Koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mai online tájékoztató elérhető ITT.
Adó 1%-os felajánlás a Tresó Ifjúsági Klubért Alapítványnak 2020-ban
Ha kell, akkor az ifjúsági szervezetet egyedül viszem, eddig is sokszor így volt!
Az állami (kormányzati) intézkedések is segítik, támogatják a klubalapítót, így az ifjúsági szervezetet (nem politikai) is. Köszönjük!
Ha kell, akkor az ifjúsági szervezetet egyedül viszem, eddig is sokszor így volt!
Ezúton is köszönöm azoknak, akik a jóban rosszban kitartanak mellettem és segítik, támogatják a munkámat, amit már több, mint 20 éve viszek a vállamon (időt, energiát, pénz nem sajnálva).
Tresó Kálmán, klubalapítóként magamat (önkéntesként) és a vagyonom (megélhetésen felüli részét),
(az ifjúsági szervezetem segítségét),
feláldozom ha kell a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan
(a lehetőségekhez mérten)!
Szeretném látni a jövőben, hogy nemcsak kritizálják a munkámat, hanem előre viszik, hogy fiatalokként értéket teremtsünk Magyarországon és a világon (mert ebben hiszek).
Az ifjúsági szervezet jövőbeli lehetőségeit figyelembe véve azt mondhatom el, hogy mindenki annyit fog tudni profitálni, amennyi munkát (időt, energiát, pénzt stb.) beletett, beletesz, bele fog tenni abba. Sokan azt gondolják, hogy dől a lét hozzám és lopok a civil szervezeten keresztül, amit cáfolok és aki ezt állítja, az rágalmaz és hitelrontást követ el, ami bűncselekmény lehet.