Fotó: T.K.- A Balatonon munka és nyaralás |
Az idén a kuratóriumi tagjai már pénzért dolgoznak a sikertől és a lehetőségektől függően.
43 000 forint LÖK támogatás kerül kifizetésre ebben a hónapban!
A civil szervezetünk célja, hogy munkahelyet hozzon létre azoknak, akik komolyan szeretnének részt venni az ifjúsági szervezet fejlődésében. Ezért is nyit ki március 15-én a Tresó Ifjúsági Klub és lesz újra rendes tagság (tagdíjjal: havi 1 000 forint), amivel támogatják majd a Tresó Ifjúsági Klubért Vállalkozást (TIKV), amit az alapítványunk támogat. Az idén fizetünk azért (az alapító okirat már lehetővé teszi), hogy ne egyhelyben álljunk, hanem előre haladjunk az álmunk megvalósításában (közösen). A kuratóriumi üléseken való aktív részvételért 3 000 forint jár, ahol a klubtagok érdekében is fontos döntések születhetnek.