Ma is nyitva van a Nemzetközi irodánk 8.00-16.00-ig.
Több idei programomat, illetve a költségvetésemet is át kell ütemeznem a balatoni szakácskodás miatt, amire a felkészülést, ráhangolódást már ma elkezdem és érinti az ifjúsági szervezetet szintén. Ezért a jövő héttől kevesebbet tudok majd foglalkozni azzal. A felkészülés része a Fiatalon Milliomos FM© projektemnek.

Fotó: T.K.- úton az álmaim megvalósításához |
Ma a könyvelővel egyeztettem a pénzügyi beszámoló miatt, amit holnap a 1.2020 kuratóriumi ülésen fogadhatunk el (Meghívó). A fogkezelésbe már nem kezdek bele Budapesten, így a plazmaadásból továbbra is fogom tudni támogatni az civil szervezetünket.
A 3D-s időgépeket (aminek a prototípusát már a holnapi kuratóriumi ülésen is láthatjuk) a diplomamunkám bemutatásával (március 20-án) kötjük össze, amiről MTI OS közlemény lesz kiadva, így arról sokan fognak értesülni március 20-a után.
A holnap esti budapesti biliárdozást a kuratóriumi ülés utánról áttesszük márciusra (búcsúbuli lesz a balatoni meló miatt), aminek az idejéről később tájékoztatunk.
Ma is megyek délután egyik klubtaggal plazmát adni, hogy ezzel is támogatás tudjak adni az ifjúsági szervezetnek. Ebben a hónapban ez lesz a harmadik adás, bár az elmúlt időben ki voltam zárva.
Fotó: T.K.- az Atlantis Biliárdszalonban |
Fotó: T.K.- a plazmaadás jutalma |
Kapcsolódó bejegyzések a mai nap
folytatódhat ...
hírérték$: 1 óra 300 Ft.-