Fotó: T.K.- a metrón elkapott ralaxáció |
A szabadnapom így kellően izgalmasra és kimerítőre sikerült a civil szférában.
Sokkal jobbra számítottam a mai nap a teljes árva hajléktalan 21 éves fiatallal kapcsolatosan, de kudarc helyett leckeként fogom fel, amit a Tresó Világegyetemen kreditekre váltok. Nagyon elfáradtam a két nap alatt, annak ellenére, hogy sok segítséget kaptunk, de mégis olyan akadályokba ütköztünk, aminek a vége segélyhivóval (mentő, rendőrség) zárult a fiatal önálló útjára engedve, aminek komoly következményei lehetnek. Nekem civil ifjúságsegítőnek is vannak határai, amit megéreztem és a jelen körülmények között zártam.
Fotó: T.K.- a Móricz Zsigmond körtéren a fiataltól való elválás után megittam egy kávét |
A fiataltól a rendőrségi segélyhívás után az Allee Bevásárlóközpontnál (XI) kerület váltunk el.
A esetkezelés során azonban sikerült új lehetőségeket megismernem, új kapcsolatokat építenem a szociális területről, aminek nagyon örülök. A fiatal ügye azonban nem lett sikeresen megoldva (továbbra is az utcán marad a betegségével). Azért a szociális ellátórendszert is hibáztatom, mert sok akadály van benne, amin változtatni kellene.
Folytatni fogom a szakmai beszámolómat, amint kipihenem magamat és összerendezem a gondolataimat ezzel kapcsolatosan ...