2019. szeptember 1., vasárnap

Holnaptól (szeptember 2) a Világegyetemünkre fogok járni magántanulóként (önképzés felsőfokon)

Fotó: T.K.- a tanulás lehetősége nincs időhöz és helyhez kötve
Magamat önképzem, míg másokat oktatok, képzek, fejlesztek. Ez is egy lehetőség!
2019 Az öngondoskodás és az értelmes élet éve az ifjúsági szervezetben
A diplomám megszerzésével célom, hogy önmagamat és a Világegyetemünket fejlesszem. 
Fotó: T.K.- sportot űzök az önképzésből
Az ÉLET majd megtanít sokmindenre, még akkor is, ha hibáznom kell!
Az élethosszig tartó tanulás valamennyiünk számára fontos és nem feltétlenül iskolarendszerű oktatáshoz köthető. Holnaptól az ifjúsági szervezetünk Világegyetemére fogok járni, ami elősegíti és támogatja az önképzésemet, hogy aztán később fiatalokat képezek, oktasak, fejleszek. 
A Világegyetemünk kijárása kihívás és nincs időhöz kötve, mert azt a lehetőségeimhez képest fogom tudni elvégezni. Engem a környezetem tanít meg észrevenni az életem adta lehetőségeket és azokat kihasználni magam és mások javára. Ehhez önkéntesként és iskolai közösségi szolgálatban is be lehet kapcsolódni. Holnap kiderül, hogy milyen kurzusokra járok majd, illetve milyen tárgyakat veszek  fel. 
Ha engem valaki megkérdez, hogyan alakult a Világegyetemünk, akkor a válaszom, hogy elég volt hozzá nekem, hogy 2015-ben kitegyenek - 10 év után - a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karáról.  

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com