2018. október 16., kedd

A szerencse forgandó - visszamondtam a hoteles munkát a kórház miatt

Fotó: T.K.- az utcán
Az egész életünk függhet a szerencsétől vagy szerencsétlenségtől. 
A mai napon kaptam pénzt a balatoni munkahelyemtől, amiből a bérletemet is meg tudtam venni, hogy munkába tudjak járni, illetve az ismerőstől kapott kölcsönpénzt is vissza tudtam ma utalni (Köszönöm). 
Fotó: T.K.- lehetőségek, kapcsolatok, önmegvalósítás (LÖK)
Társadalmi felelősségvállalás, így valamit visszaadok a társadalomnak. 
Visszamondtam a hoteles munkát egy ideig, hogy a jelenlegi munkahelyemen (bejelentett) ne okozzak problémát az eljövetelemmel. Közben újabb filmszereplésbe hívtak novembertől májusig. Szakemberek segítenek mentálisan feldolgozni és elfogadni a hajléktalanságomat, amit nagyon nehezen viselek - még átmenetileg is. 
A szakemberek mellett a családom, az ismerőseim is igyekeznek támogatni és tartani bennem a lélekjelenlétet. A szabadidőmben klubozok, edzek, hízok, angol nyelvvizsgára készülök, plazmát adok, filmezek, közvélemény-kutatásokon veszek részt.

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com