Fotó: T.K. - vannak, akik árvákkal is foglalkoznak |
Eredmény=sikerek és kudarcok (2 éves összegzés)
Nem ciki, ha valaki pszichológushoz fordul segítségért. Ezt sokan nem merik belátni és még kevesebben teszik ezt meg. Én megtettem és a mostani házi feladatom, hogy az elmúlt két évem sikereit és kudarcait állítsam mérlegbe. Amennyiben elkészítem a listát, akkor abból jól kitűnik, hogy milyen eredményt értem el. Emellett a szakemberrel igyekszünk kielemezni azokat, hogy mikor és hol követtem el hibákat, illetve hogyan lehet azokat a jövőben megelőzni és jobban csinálni.
A teljesség igénye nélkül (lista), amit bővíteni fogok
(2018-2016) Eredmény= Sikereim - Kudarcaim
(lájkolhatod közönségi szavazással)
Sikereim
1. Bejelentett munkahely (kivéve a balatoni kudarcot), így jogosultság szerzés az álláskeresési járadékra (segély helyett).
2. Plazmaadással jövedelemszerzés
3. Súlygyarapodás 62-ről 74 kgra
4. Tartozásaim folyamatos kiegyenlítése
5. Munkahelyteremtő EU pályázat megnyerése a civil szervezetbe (titkárságvezető)
6. Megúsztam a dunai öngyilkossági kísérletet (1 milliós megtakarítás és egy laptop elvesztésével)
7. MyBudapest Fotóversenyen a Naptár előlapjára került egyik fotóm. (Ezzel támogatáshoz jutottam)
8. Második alkalommal állítottak ki fotómat a MyBudapest Photo Projekt keretében
9. Szakemberekhez fordultam segítségért
10. Egy ideje egyáltalán nem iszok alkoholt, az arra szánt pénzemet megtakarításra fordítom
11. Nem foglalkozom tippmix lehetőséggel, inkább megtakarítok
12. Több filmben is voltam már statiszta, amivel jövedelemhez jutottam
13. Közvélemény-kutatásokkal is jövedelemhez tudok jutni
14. A családommal is egy időben rendszeresen tartottam a kapcsolatot
15. Korlátlan kommunikációs lehetőségem van (ami a társadalmi kirekesztődésem elkerülését is segíti)
16. Tavaly megjelent a scifiéletregényem (amit a mai napig írok)
17. A lábtörésemből szépen felgyógyultam és rendesen tudok járni.
18. Rendszeresen járok templomba imádkozni (leginkább a Bazilikába)
19. A válságban a családom és legjobb barátaim a lehetőségekhez mérten segítettek és segítenek (hálás vagyok érte)
20. Őrangyalok megjelenése az életemben, akik figyelemmel kísérik a lábadozásomat és amikor tudnak, akkor lájkolással bíztatnak közösségi portálon, illetve egyéb módon.
stb.
Kudarcaim
1. Sikertelen középfokú írásbeli nyelvvizsga kétszer (írásbelim már korábban megvolt)
2. Sikertelen felvételi az idén (nyelvvizsga hiánya miatt)
3. Munkahelyteremtő EU pályázat elvesztése
4. Rablás miatt két fogam eltörött (nyomozás lezárva)
5. Rendőrségi ügyem a balatoni szakácsmunka kudarca miatt (folyamatban)
6. Dunai öngyilkossági kísérlet (jelentős károm keletkezett belőle)
7. Nem vagyok elégedett (az életemnek nem látom értelmét), ha nem foglalkozom az ifjúsági szervezettel (lehetőségek, önmegvalósítás, kapcsolatok - család, hobbi, karrier)
8. A kudarcaim miatt fel kellett függesztenem a klubot (1 000 000 forint megtakarításig), - ami aztán szabályzat módosításával feloldódott -
9. A balatoni kudarc miatt fel akartam hagyni a szakácskodással (amivel jövedelemhez juthatok).
stb.
10. Majdnem szexuális rabszolgaság sorsára jutottam pénzszerzés miatt (a bátyámnak köszönhetően ez meg lett akadályozva)
11. Az élethelyzetem (panaszkodásaim stb.) miatt sok kapcsolatomat elveszítettem, sokan elfordultak tőlem
12. Rengetek negatív komment közösségi portálon

Aki szerint több sikert értem el az elmúlt két évben, akkor az lájkolhatja ezt a bejegyzésemet.