Fotó: T.K. - gyerekkori fotó a nevelőcsaládomról (apa fotója) |
Teljes árvaként felnőni egy családban nem olyan könnyű. Aki ezt nem tapasztalta, annak olyan nehéz ezt megérteni, mint nekem tudni, hogy milyen az igazi szülőknél felnőni. Nem mondtam, hogy melyik a jobb!
Sok mindenen mentem már keresztül, így könnyebben láthatom, hogy mit jelent (teljes árvaként felnőve) a család számomra. Először is egy lehetőséget, ahol nem vagyok egyedül a nagyvilágban és ahova tudok fordulni jóban rosszban. Másodjára olyan élményeket, titkokat tartogathat egy család, amiket egy kívülálló nem feltétlenül ismer, vagy ismerhet meg. Persze azt is tudom, hogy a család nem tud mindenben segíteni. Adódhatnak olyan helyzetek, amikor a családtagok nem tudnak mindenben támogatni, függetlenül az önzetlen szeretetük, vagy odaadásuktól, egyéb lehetőségeiktől. Nekem a családom biztosította azt, hogy nem intézetben kellett felnőnöm és lehetet vagyonom, tanulhattam stb. Az hogy így alakult a sorsom, ahogyan, arról majd többet lehet megtudni a scifiéletregényemből.
Szeretném azt megélni, hogy saját családom legyen, ahol apaként lehetek és nevelhetem a gyerekemet. Biztosan nagy kihívás lesz számomra. Egyenlőre azonban a saját öngondoskodásomra kell fókuszálni, hogy az utód ne járjon úgy, mint én. Mesélni biztosan fogok tudni neki, hiszen lesz miről.