Fotó: szelfi a Klub törzshelyének közelében (Akvárium Klub - Budapest) |
Akik szeretnek és elfogadnak, azok érdekelnek.
Az elmúlt évek ráébresztettek arra, hogy a 19 éves koromban hozott döntésem milyen károkat okozott az életemben. Azonban a halál után is van élet, amint azt lehet látni, mert most is aktívan, kreatívan tevékenykedhetem az életemben. Az újabb öngyilkossági kísérletekről letettem annak ellenére, hogy meglehetősen nehéz élethelyzetben vagyok a jelenben.
Fotó: hallgató felvétele rólam a világjárás előtt az ELTE-n |
Azonban bízom abban, hogy a jövőben ez változni fog és újra a fejlődés útjára léphetek. (A mostani életszakaszom is ezt segítheti és ami nem öl meg, az megerősít.) Nem érdekel, hogy ki mit gondol arról, amit csinálok, mert sok baromságomat pont a téves (mások) elvárásai miatt követtem el. Csak azok érdekelnek, akik ismernek és jót akarnak nekem, akik segíteni, támogatni akarják azt az életet, amit Tresó Kálmánként (egyéni - társas) vállalkozásban folytatok a születésemtől a halálomig. A mostani bakancslistám (Klubos is) azt segíti, hogy minél tartalmasabb életet élhessek a jövőben, az életem hátralévő részében. Akik ezt jónak tartják, azok lehetnek részesei az életemnek.