Mindennek van határa, nekem ITT van!
Legalább mertem álmodni és volt kitartásom, meg hitem olyanban, amit mások nagy ívben leszartak. (Megértem)
Az élet jó lenne, ha tudnék abban élni. Azonban nem kötelező, így azt nem kell erőltetnem. Nagyot hibáztam, aminek a következményeit a bőrömön érezhetem és más lehetőségem nem marad, mint végleg elmeneküni ebből az életből. Nincs jobb megoldás!?

Sajnos ennek is be kellett következnie az életemben, hogy elengedjem a Klubot, ami sok mindenben segített, de közben tönkretette az életemet. Teljesen összetörtem amiatt, hogy rajtam kívül szinte senki nem látta meg benne a lehetőséget. Nem kell sajnálni, inkább megírom a scifiéletregényemet, hogy még a halálom (önkezűleg egy éven belül) előtt maradjon meg belőlem valami - ne kelljen találgatni az ok, indíték miatt. Eddig volt miért élnem, most már nem sok minden érdekel.
Ezzel kapcsolatosan az alábbi öninterjút készítem, hogy ne mások készítsenek ki jobban.
Miért omlottam össze a Klub megszüntetése miatt?
- Mert csalódnom kellett. Magyarországon tévesen álmodoztam egy kapitalista társadalomban. A lehetőségeim adottak voltak, de nem tudtam kihasználni, nem jó lehetőségeket találtam.
Kit érdekel, hogy kikészültem?
- Szerintem túl sok embert nem. Már korábban megmondták, hogy hagyjam abba.
Miért tartom fontosnak még a halálom előtt a scifiéletregényemet?
- Mert abból sokan megérthetik, hogy mit, miért csináltam, megértheti az összefüggéseket az életeseményeim között.
Miért tartom az öngyilkosságot a legjobb lehetőségnek számomra?
- Mert csak egy életem van, amit nem tudok már visszafordítani és a remény hal meg utoljára, ami számomra már elérkezett hamarosan. Nem szeretnék olyan dolgokkal foglalkozni, amik csak a vegetálást biztosítják számomra és nem adnak igazi lehetőséget egy normális élethez, vagy legalábbis belátható időn belül.