2016. március 13., vasárnap

Felesleges az ifjúsági szervezetünk - minden a neten van

példa egy vitára, ami értün lehet
Nem így kellene hozzáállnom, de azért megkockáztatom, hogy többen gondolhatják: az ifjúsági szervezetünk felesleges, mert úgyis minden megtalálható a neten. A vita során érveket és ellenérveket hozunk, amiket az alábbiakban szedtünk össze. Amennyiben tudnál valamihez hozzátenni, akkor írj nekünk, hogy bővíthessük a listát. Köszönjük!
Érvek az ifjúsági szervezetünk mellett:
1. Közösségben, összefogottan lehet foglalkozni szinte mindennel, a lehetőségekkel.
2. Fontos, hogy az a lehetőségekkel (előny, hátrány, veszély stb.) rendszeresen foglalkozik.
3. Közösségi szolgálat végezhető együttműködési megállapodás alapján.
4. Civil szervezetként hivatalosan eljárhat, kihasználhatja a civil szervezetek előnyeit.
5. Forrásait bővítheti pl. adó 1%, támogatások stb.
6. Közhasznú tevékenységeket végezhet (pl. kutatás, ismeretterjesztés, önkéntesség stb.).
7. Az ifjúsági szervezet demokratikusan működik, de erős klubalapítói kontroll lehet.
8. Több, mint 10 éves tapasztalat van mögöttünk.
9. Nem kötődik valláshoz és politikához.
10. Segíthet olyan dolgokban, amiket egyedül nem lehetne elérni.
11. Legalább egy teljes árvának az életét segíti (klubalapító - CV).
12. A (nagy) sikerek sokszor közvetetten jelenkezhetnek (pl. hasznos szabadidőtöltés, szakdolgozat, kutatómunka, fejlesztés, munkahely, versenyek, gazdagodás stb.).
13. A Te érved, amivel segíthetsz nekünk azt megismerni stb.
Ellenérvek az ifjúsági szervezetünk ellen:
1. A lehetőségek megtalálhatók rajtunk kívül is. Hasznosabb szervezetekhez is csatlakozhatnak.
2. A kapcsolatok fejleszthetők nélkülünk.
3. Önkénteskedni máshol is lehet, amit jobban elismerhetnek. Az önmegvalósítás feltételei jobbak is lehetnek (pl. saját kezdeményezés, más szervezet előnyei stb.)
4. Személyhez kötődik, az alapító fenntartja magának a legfontosabb jogokat.
5. Kiszámíthatatlan a működése, ami a klubalapítótól sokban függ.
6. Az ifjúság nem érti meg, hogy miről szól ez az egész. A fiatalok kellően leterheltek, nincs elég szabadidejük, amit erre fordíthatnának. 
7. Kevesen ismerik ahhoz, hogy számítson valahol (pl. önéletrajz, munka stb.)
8. Nincs megfelelő társadalmi támogatottsága, erőforrása.
9. Kevés benne a szakember, a sztár, a példakép stb.
10. Korábban az alapítványokat lejáratták.
11. Komolyabb sikerélmények hiánya a szervezet működésében.
12. Teljesen mindegy hány éves (önkéntes - közhasznú) munka van mögöttük, mert a tapasztalatot nem ez határozhatja meg. 
13. A Te ellenérved, amivel segíthetsz nekünk azt megismerni stb.
A vita következtetése 
1. Saját véleményünk: Abban egyetérthetünk, hogy az ifjúsági szervezet mindaddig fontos és érdemes vele foglalkozni, amig legalább egy valakinek fontos. Mert ezzel fenntartja a lehetőséget, hogy mások is felfedezzék azt és csatlakozhassanak hozzá. Továbbá ha egy fiatalnak segítségére lehet, már akkor is megérheti pl. azok akik nagy sikereket értek el egyedül pl Nobel díjasok, Olimpikonok, versenyek első helyezettjei, vezetők stb. 
2. A Te véleményed megírhatod nekünk a megjegyzsésekben.

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com