2015. április 6., hétfő

Miért csinálom? Miért csináljuk?

Képforrás: rcnews.hu/hurrican
Sokszor és sokan kérdezték, miért tartok ki a Tresó Ifjsági Klub (és ezzel együtt Tresó Kálmán) mellett. Az eszmékben amit a klub képviselt mindig hittem és igaznak fogadtam el őket.

Talán a történések megértéséhez az elején kell hogy kezdjem. Kálmánt a Budapesti Corvinus Egyetem gólyatáborában ismertem meg. A középiskolás évek után  igényem volt arra, hogy valamit közösségben és hasznosan tegyek. Ez abban a pár napban igazolódni látszott. Abban az időszakban két csoporthoz tudtam csatlakozni a Budai Campuson, a fent említett akkor még csak klubként létező szervezethez és a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete néven ismert -a nemzetközi IAESTE tagszervezeteként működőhöz. Én mindkettőben taggá váltam. Az elkövetkezendő pár év igen intenzív volt számomra, valódi HURRIKÁNKÉNT éltem meg. Senki nem készített fel arra, hogyan működik az egyetem világa.

Annak ellenére, hogy a ,,kezdeti időkben" Kálmán nagyon ki tudott akasztani még mindig része vagyok ennek a szerveződésnek. De miért is?
Sokszor felmerült, hogy szüntessük meg az egészet és mindenki menjen a maga dolgára. Jó néhányszor komolyan is gondoltuk. Amikor néha fellelkesültem akkor sokszor épp a magszűnés szélére került ez az egész. Az utolsó ilyen végső stádium az ami ezt az egészet kirántotta ebből az állapotból, a másik az hogy sikerült befejeznem a BSc-t, a harmadik pedig hogy úgy tűnik mindkettőnk feje kezd végre benőni. Az első ok egyszerűen arról szól, hogy amikor mindent meg akartunk szüntetni akkor jött egy ifjú hölgy és azt mondta, hogy az alapítványunk a segítségére lehetne a közhasznú munkájában. A szakdolgozatom elkészítésekor eléggé mélyről kellett visszaülnöm a lóra. Amikor ez sikerült és megkaptam az írásos bizonyítékát hogy végigcsináltam, bevallom ürességet éreztem. Akkor csinálhattam volna azt, amit eredetileg akartam, hogy felszámolok minden itteni függőségemet és útra kelek. Nem így történt, mert nem volt pénzem és nem mertem üres zsebbel nekivágni. Helyette el kezdtem munkát keresni és nem egész 3 hónap alatt megtaláltam azt, ahol most is dolgozom. Ez után, habár kevesebb idővel rendelkezve, de sokkal céltudatosabban kezdtem újra komolyabban foglalkozni a Klubbal. Most már számomra nem számít, hogy milyen formában létezik az, amit csinálunk. Kálmán szavait idézve  ,,...a Klub úgy meg tud szűnni, hogy nincs teste..." Már tudom mit várok ettől az egésztől, úgy gondolom meg is tudom valósítani az általunk képviselt lehetőségekkel, a kapcsolatainkon keresztül.

Hogy gyáva, szűk látókörű vagy buta vagyok? Ez a TE véleményed barátom.

Impresszum

Az oldalt a Tresó Ifjúsági Klub(ért Alapítvány) kezeli. Az ott található adatokat csak előzetese hozzájárulással lehet felhasználni meghatározott céllal.

Kapcsolattartó

Tresó Kálmán
Mobil: 70-343-7386
E-mail: tresokalman@gmail.com